Ugrás a tartalomra

Honda CB1000F nemzetközi sajtóteszt

Tesztek2026.07.16

Visszatért a szunnyadó Hondás identitásom

Fekete-piros Honda CB1000F kis idomzattal oldalról, alkonyati égbolt előtt

Ritkán érkezem úgy egy motorteszt helyszínére, hogy már előre ennyire szeretnék megszeretni egy motort. A Honda CB1000F esetében pontosan ez történt. A külleme, az adatai és az egész koncepciója alapján azt éreztem, hogy ezt nekem találták ki. Egy sportos naked, aminek rendes ülése van, lehet rá csomagot pakolni, modern a technikája, és közben úgy néz ki, mint egy klasszikus motorkerékpár.

Persze az előzetes lelkesedés még kevés. Ahhoz, hogy egy motor igazán megfogjon, kell valami, amit a műszaki táblázatból nem lehet kiolvasni. Egy hang, egy reakció, egy jó kanyar, vagy az az érzés, amikor néhány kilométer után már azon gondolkodsz, hogyan férne be a garázsodba.

Rómába ezért meglehetősen magas elvárásokkal érkeztem. A júliusi, 38 fokos hőség és a helyszín kevésbé lelkesített, viszont volt még egy apróság a programban: egész nap velünk motorozott Freddie Spencer. Igen, az a Freddie Spencer, a háromszoros gyorsasági világbajnok.

Klasszikus Honda, mai tartalom

Ezüst-kék Honda CB1000F elölről, aszfaltúton, dombos háttér előtt

A CB1000F a nyolcvanas évek CB750F és CB900F modelljeinek világát idézi. A hosszú tank, az ülés formája, a szabadon hagyott soros négyhengeres blokk és a négy leömlő együtt nagyon erős hatást kelt. Élőben rögtön működött nálam az egész. Szeretem, amikor egy motorra ránézve nem kell magyarázatot keresni arra, hogy mit akartak vele a tervezők. Ezen látszik. A régi japán roadsterek hangulatát hozza, de közben a vezetési pozíció, a futómű, a fék és az elektronika mai motorhoz illik.

Előzetesen két részlettel kapcsolatban voltak fenntartásaim: a TFT-műszerfallal és a LED-es fényszóróval. Fényképen nem voltam biztos benne, hogy passzolnak ehhez a formához. Élőben aztán egyik sem zavart. A fényezés, a kidolgozás és az összkép is jó benyomást tett rám. A Hondás kötődésem egyébként már az ezres Hornet korábbi tesztjén elkezdett ébredezni. Nagyon szerettem azt a motort, de a saját túrázós igényeimhez a kényelmét és a dobozolhatóságát kevésnek éreztem. A CB1000F viszont már ránézésre azt ígérte, hogy ezekre is lehet válasza.

Egy nap Fast Freddie társaságában

Lost Biker Péter (balra) és Freddie Spencer egy Róma környéki szálloda halljában, előttük egy ezüst-kék Honda CB1000F
A képen összesen 3 világbajnoki cím látható 😎

Az esti bemutatón tudatosult bennem igazán, hogy Freddie Spencer nem csak egy név lesz a sajtóanyagban. Ott ült a teremben, másnap pedig jött velünk motorozni. Megbeszéltünk egy interjút is, amire készséggel igent mondott.

Spencer 1983-ban megnyerte az 500 köbcentis világbajnokságot, majd 1985-ben ugyanabban az évben a 250-es és az 500-as géposztályban is világbajnok lett. Egy ilyen emberrel a motorozásról beszélgetni nekem jóval többet jelent egy szokásos sajtóprogramnál. Az interjúban különösen érdekes volt hallgatni, mennyire a motor visszajelzéseire és a vezetővel kialakuló kapcsolatra helyezte a hangsúlyt. A könnyű irányíthatóságról, a stabilitásról és a fordulatszámmal változó motorkarakterről beszélt. Arról, amitől egy gépet nemcsak használni, hanem érezni is lehet. Amatőr pályanapra is alkalmasnak tartotta a CB-t. A válasza alapján leginkább egy tapadósabb abroncsot fontolna meg hozzá. Jó volt ezt olyan valakitől hallani, akinek egészen más tapasztalata van arról, hol kezdődnek egy motor határai.

A nap további részében is velünk maradt. Lehetett figyelni, hogyan motorozik, és meg lehetett vele beszélni a friss benyomásokat. Néha megerősítette, amit éreztem, máskor másképp látta. Már önmagában ezért emlékezetes marad ez a bemutató.

Szép volt Róma, de én kanyarogni mentem

Lost Biker Péter olajzöld Spidi kabátban és Nexx sisakban Honda CB1000F-fel dönt egy erdős kanyarban Róma környékén
A környéken lévő hét kanyar egyike

A szervezéssel kapcsolatban azért maradt bennem hiányérzet. Az olasz vendéglátásra, a gasztronómiára és a hely hangulatának bemutatására rengeteg figyelmet fordítottak. Ezekkel nem is volt baj. Csak közben én egy motorkerékpár tesztjére érkeztem, és szerettem volna minél többet motorozni. A külső menetfelvételek egy része forgalmas, meglehetősen egyenes úton készült. Amikor végre megérkeztek az értelmezhető kanyarok, nagyjából hét darabot kaptunk belőlük, aztán már mentünk is ebédelni. Az előétel után elkértem a motort, és visszamentem arra a rövid szakaszra. Egy francia kolléga hasonlóan gondolkodott, így felváltva motoroztunk oda-vissza. Aznap nekem többet ért ez a néhány kanyar, mint a következő fogás. Valahol itt kezdtem azt érezni, hogy ebből a Hondából szeretnék egyet.

124 lóerő, kétféle személyiség

Lost Biker Péter Spidi kabátban és Nexx sisakban ezüst Honda CB1000F-fel egy pineafás Róma környéki úton
Száguldás 40-nel az elmosódó tájban

A CB1000F 998 köbcentis, soros négyhengeres erőforrásának alapját a korábbi Fireblade blokkja adja, amelyet az ezres Hornetben is használnak. A CB-ben 124 lóerőt és 103 Nm-t kapunk, de a lényeg legalább ennyire a hangolás. A Honda emiatt hozzányúlt a vezérműtengelyekhez, a szívórendszerhez és a kipufogóhoz is. A hosszabb szívótölcsérek az alsó és középső fordulatszám-tartományt segítik, miközben a szívóoldal kialakításával a hang karakterén is dolgoztak. A négy leömlőt összefogó 4–2–1 kipufogóval együtt tehát azt is megtervezték, amit a nyeregben hallani és érezni fogsz.

A csúcsteljesítmény már kilencezres fordulaton megérkezik, kétezerrel korábban, mint a Hornetben. A nyomatékmaximum is lejjebb került. Ez jól mutatja, milyen irányba vitték el az erőforrást: a közúton gyakrabban használt tartományban akartak élvezetes motort adni. Öt-hatezres fordulat környékén nyugodtan lehet vele haladni. Finoman reagál, könnyű adagolni az erejét, és közben mély, testes hangja van. Aztán elkezded forgatni, és előjön belőle a másik motor. Fent megérkezik az a soros négyhengeres visítás, amit mindig is szerettem. A hangja, az erő felépülése és az egész gyorsítási élmény együtt nagyon hamar előhozza belőlem a rossz gyereket. Motorféken és visszaváltáskor ráadásul pöfög, durrog, folyamatosan történik valami, amitől vigyorogsz a sisakban.

A 124 lóerő papíron talán nem tűnik különlegesnek a mai kínálatban. Menet közben viszont egyszer sem éreztem kevésnek. Nagyon határozottan mozgatja a motort, és a középtartomány is bőven használható. Lehet vele kulturáltan közlekedni, munkába járni, nyugodtan gurulni. Kezdőmotornak ettől még nem nevezném. Attól, hogy finoman is működik, ugyanúgy ott van benne az az erő, amit tudni kell kezelni.

Az ötödik a kedvenc fokozatom

A Honda CB1000F soros négyhengeres blokkja, kipufogója és lábtartója közelről

A váltó pontosan és finoman működött, az ürest is könnyen megtaláltam. Ez talán apróságnak hangzik, de a saját motoromon rendszeresen bosszant, amikor megállás után keresgélni kell. Itt ezzel nem volt gondom. A tesztmotor gyorsváltója is jól tette a dolgát, bár ez sajnos nem alapfelszerelés.

A legjobban mégis az áttételezés tetszett, azon belül is az ötödik fokozat. Meglepően korán fel lehet kapcsolni, aztán nagyon sokáig benne maradhatsz. Országúti haladásnál és gyorsításnál is használható, rengeteg helyzetet megoldasz vele különösebb váltogatás nélkül. Freddie Spencer is kiemelte ezt a tulajdonságát. Jó érzés volt, hogy ugyanaz a részlet neki is feltűnt. A háttérben itt is tudatos változtatás van. A Hornethez képest az első két fokozat rövidebb, a harmadiktól a hatodikig viszont hosszabb áttételeket használnak. Így elinduláskor megmarad a lendület, utazáskor pedig nem kell feleslegesen forgatni a blokkot.

A hatodik már inkább utazófokozat. Száznál körülbelül négyezret forog benne a motor, felkapcsolva érezhetően megnyugszik. A CB így a váltóján keresztül is megmutatja, hogy a sportos motorozás mellett hosszabb utakra is gondoltak vele.

Sportos futómű komforttal

A Honda CB1000F hűtőrácsa CB felirattal és az első villa közelről

A futóműnél is érdemes egy pillanatra megállni, mert a Hornettel közös alapok könnyen félrevezethetnek. Elöl itt is 41 milliméteres Showa SFF-BP villa dolgozik, a rugóútját azonban 118-ról 130 milliméterre növelték, és külön a CB1000F-hez hangolták. Hátul a 140 milliméteres kerékúthoz módosított rugóstag és Pro-Link himbarendszer társul. A kialakítás célja, hogy a kisebb úthibákra lágyabban reagáljon, a rugóút további részében viszont egyre határozottabban támassza meg a motort. A római aszfalton volt is lehetősége megmutatni, mire jó ez.

A kisebb úthibákat szépen eldolgozta. A nagyobb ütésekről természetesen értesült a kezem és a derekam is, de közben a motor nem kezdett bizonytalankodni. Ez volt benne a legjobb. Rosszabb aszfalton, kanyarban áthaladva sem éreztem felesleges lengést vagy pumpálást. A futómű gyorsan rendezte a helyzetet, a CB tartotta magát, és lehetett folytatni az ívet. Az alapbeállítással is elégedett voltam. A rendelkezésre álló állítási lehetőségeket ezen a rövid teszten nem kellett végigpróbálnom ahhoz, hogy jól érezzem magam rajta.

A 214 kilogrammos menetkész tömeget vezetés közben nem éreztem nehézkesnek. Kis sebességnél könnyen megfordultam vele, a kanyarokat természetesen vette, tempósabban pedig stabil maradt. Néhány perc után már nem azon gondolkodtam, hogyan kell vezetni, hanem egyszerűen motoroztam.

A fékek szintén nagyon meggyőztek. Elöl két 310 milliméteres tárcsa és radiális, négydugattyús Nissin nyergek dolgoznak. Erősen fognak, de jól adagolhatók. A határozottabb fékpróbákon a motor magabiztos maradt, és a bólintása sem volt zavaró.

A nap meglepetése: hogyan bánik a széllel?

Az ezüst Honda CB1000F tankja és kis lámpaidoma plexivel, közelről

Egy naked motor tesztjében furcsán hangzik külön fejezetet szentelni a szélvédelemnek. A CB1000F esetében mégis ez volt az egyik legnagyobb meglepetés.

Szél természetesen van. A különbség az, hogy nálam nagyon tiszta, egyenletes légáramlás érkezett a sisakhoz. Nem rángatta a fejemet, nem keletkezett zavaró turbulencia, és a mellkasomon érzett nyomás is kisebb volt annál, amire számítottam. A sisakom kifejezetten csendesnek érződött ezen a motoron, pedig az off-road sisakomban voltam, ami nem a csendről híres. A lámpa és a műszerfal környékének kialakítása az én testméreteimmel, üléspozíciómmal és felszerelésemmel nagyon jól működött. Ráadásul azon a motoron, amellyel mentem, nem volt kiegészítő fejidom.

Ez persze személyes tapasztalat, más magassággal vagy más sisakkal változhat. Nekem viszont annyira kellemes volt, hogy menet közben többször is visszatértem rá. Egészen másnak éreztem, mint azokat a nakedeket, amelyeken egy idő után már a kapaszkodás viszi el a figyelmemet. A CB-n közben szabad maradt előttem a tér, nem kellett egy nagy plexin keresztül néznem a világot. Pont ezt szeretem ebben a motorfajtában.

Kényelmes volt, és még felállni is lehet rajta

A Honda CB1000F ülése és ezüst-kék farrésze CB1000F felirattal

Az ülésmagasság 795 milliméter, a kormány pedig 31 milliméterrel magasabbra került, mint a Horneten. Ez a néhány centi a nyeregben már nagyon is érezhető: lazább a felsőtest tartása, nem kell folyamatosan előreterhelni a karokat. A lábtartók közben elég magasan vannak ahhoz, hogy a kanyarokban ne érjenek le.

Nagyjából 150 kilométer után sem a térdem, sem a derekam nem tiltakozott. Az ülés széles, megfelelően puha, és nem éreztem rajta olyan élt, amely nyomta volna a combomat. Egy teljes napos, öt-hatszáz kilométeres túra többet elmondana a kényelemről, de az első benyomásom kifejezetten jó.

A másik meglepetés akkor jött, amikor megláttam Freddie Spencert állva motorozni. Ezt nekem is ki kellett próbálnom. És működött. Kicsit előre kell hajolni, de rövid időre fel tudtam állni, átmozgatni magam. Nekem ez túrázáskor fontos szempont, és a naked motoroknál gyakran hiányzik. A magasabb kormány ebben is jól jön.

A főváz a Hornetből érkezik, a hátsó segédvázat viszont meghosszabbították és megerősítették, hogy az utasnak és a csomagoknak is jobb helyük legyen. Utassal vagy teljes túrafelszereléssel most nem próbáltam ki, de a teszten tapasztaltak alapján szívesen elindulnék vele egy többnapos útra is.

Modern elektronika, egy fájó hiánnyal

A Honda CB1000F színes TFT műszerfala és a kormány közelről

A klasszikus külső mögött korszerű elektronikai csomag dolgozik. Van hattengelyes IMU, kanyar-ABS, kipörgésgátló, egykerekezés-gátló és a hátsó kerék elemelkedését felügyelő rendszer is. Az IMU itt azért érdekes, mert a segítségével az elektronika a motor térbeli mozgását és dőlését is figyelembe tudja venni. A kipörgésgátló működése így a kanyarban kialakuló helyzethez is igazodhat. Klasszikus forma ide vagy oda, ebből a szempontból nagyon is mai motoron ülsz.

A három gyári menetmód a Standard, a Sport és a Rain, mellettük két személyre szabható beállítás is rendelkezésre áll. A teljesítmény, a motorfék és a kipörgésgátló működése több fokozatban hangolható.

Az öthüvelykes TFT kezelését egyszerűnek találtam. A kormányon külön menetmódgomb és egy négyirányú kezelő segít, nincs minden telezsúfolva kapcsolókkal. Könnyű megszokni, hamar átlátható az egész. A Honda RoadSync révén telefonos kapcsolat és step-by-step navigáció is rendelkezésre áll, ami egy többnapos úton szintén hasznos lehet, bár én biztos felpattintanék egy Chigee-t vagy egy Aoocci-t.

Egy dolog viszont nagyon hiányzik: a tempomat. Elektronikus gázmarkolat van, tempomat mégsem került a motorba. Egy olyan gépen, amelyet ennyire szívesen használnék túrázásra is, tényleg értékelném. Nálam ez lenne a legnehezebben elfogadható kompromisszum a vásárlásnál.

Elmennék vele egy hosszú túrára?

Ezüst-kék Honda CB1000F tanktáskával és oldaltáskákkal, oldalnézetből

Határozottan igen! A 16 literes tank és az 5,6 literes gyári fogyasztási adat alapján papíron nagyjából 285 kilométeres hatótáv jön ki. Ezt saját fogyasztásméréssel nem ellenőriztem, és egy lendületesebb túrán nyilván a használat is erősen befolyásolja majd. A gyakorlatban persze nem az utolsó cseppig számoljuk a benzint, úgyhogy a tankolási ritmusáról is egy hosszabb próba mondana többet.

Rendelhető hozzá komfortülés, markolatfűtés, puha oldaltáska, tanktáska és fejidom is. A saját csomagjaim rögzítésének lehetőségeit még meg kellene néznem, de nagyon szívesen felszerelném, és elmennék vele legalább néhány napra kanyarogni.

A motor karaktere, a kényelmes üléspozíció és a nálam remekül működő légáramlás együtt sokkal több túrás lehetőséget mutatott, mint amire a külleme alapján elsőre gondolnánk. Ehhez persze kellene egy hosszabb próba is. A római nap után bőven maradt bennem kíváncsiság, különösen azért, mert a megfelelő kanyargós utakból kevesebbet kaptunk, mint szerettem volna.

Visszajött a Hondás identitásom

Lost Biker Péter Spidi kabátban és Nexx sisakban ezüst-kék Honda CB1000F-fel egy napsütötte Róma környéki úton
Kanyargás egy Róma környéki szerpentinen 😅

A nap végén, a medencében ülve nehéz lett volna elrejteni, mennyire tetszett ez a motor. Nem is nagyon próbáltam. Szeretem a küllemét, a hangját, a kétféle motorkarakterét és azt, amilyen természetesen vezetni lehetett. Jó a váltója, erős a fékje, a futóműve sportos, mégis maradt benne kényelem. Ráadásul a széllel is úgy bánik, ahogyan azt egy nakedtől ritkán tapasztaltam.

A Honda a bemutatón a „Best Balanced Roadster” megfogalmazást használta. Egy sajtóprezentáción könnyen átsiklik az ember az ilyen mondatokon, de a nap végére értettem, mire gondoltak. A CB1000F-ben sok olyan tulajdonság találkozott, amely nekem fontos a motorozásban, és ezek itt tökéletes egyensúlyban voltak.

Lehet vele nyugodtan haladni, lehet élvezni a négyhengeres hangját, és ha végre jön egy jó kanyargós út, van benne bőven tartalék. Nem mindenkinek ez a legjobb motor. Nekem viszont ezen a napon nagyon közel került ahhoz, amit keresek. A következő lépés egy hosszabb túra lenne vele, ami hamarosan el is fog jönni, de addig igyekszem nem túl sokszor kiszámolni, mennyit kellene rádobnom a BMW-re…

A teszt a Honda által szervezett sajtóeseményen készült.

A tesztvideót itt nézheted meg:

Iratkozz fel!