Szardíniára eredetileg motorozni jöttem, de most végre megmutathattam, hogy pontosan mit értek ezalatt. Az előző két napot egyedül töltöttem a szigeten, és bár fantasztikus szerpentineken jártam, többnyire a saját tempómban haladtam, megálltam fényképezni, eltévedtem, romos épületeket fedeztem fel, és mindenféle érdekes helyekre keveredtem. Most azonban egészen más program következett. Megérkeztem Cala Gononéba, ahol Bistei „Fotelmotoros” Péter és barátai vártak, hogy öt napon keresztül közösen motorozzunk Szardínia legjobb útjain. Ők pedig nem azok a motorosok, akik minden második kilátópontnál fél órára megállnak nézelődni. Ha kanyar van, akkor motoroznak, és ha nincs kanyar, akkor keresnek egyet. Én pedig egy Moto Guzzi V100 Mandello S nyergében készültem lépést tartani velük.
Egy gyors csapat, egy olasz túramotor és egy merész vállalás
Az egész szardíniai kaland tulajdonképpen Bistei Peti meghívásával kezdődött. Ő már évek óta visszajár a szigetre egy összeszokott társasággal, hogy kedvenc Triumphja nyergében élvezze az itteni utakat. Az ilyen motorosoktól nagyon sokat lehet tanulni, ezért örömmel fogadtam el a meghívását. Ráadásul közben megszületett bennem „A Nagy Szökés” ötlete is. Ha már úgyis elutazom Szardíniára, miért ne szervezhetném köré a 2025-ös nagy aszfaltos túrámat? A közös csillagtúrázás után egyedül folytatom az utamat Korzika, az olasz–svájci határvidék vagy éppen bármi más felé, amerre a kedvem és a jó utak vezetnek.
A közös motorozáshoz azonban megfelelő motort is kellett választanom. Tudtam, hogy Petiék sportos gépekkel érkeznek, és ha nem akarok egész nap több kilométeres lemaradásban motorozni, akkor nekem sem árt valami hasonló képességű motorkerékpár. Több lehetőség is felmerült, de aztán a Moto Guzzi V100 Mandello S valahogyan minden más ötletet kiszorított a fejemből. Olyan különleges karaktere és megjelenése van, hogy egyszerűen nem tudtam ellenállni neki. Amikor megérkeztem vele a kempingbe, Peti meg is jegyezte, hogy ha a leggyorsabb nem is én leszek, a legstílusosabb biztosan.
Ezen azért elgondolkodtam. Én ugyanis elsősorban egy sportos motort szerettem volna, erre kaptam egy extravagáns olasz túragépet, amelynek a külsejét mindenki megcsodálja, és amelyről rendszerint néhány kedves szót is mond. Aztán persze mindenki továbbmegy, mert a motorozás szempontjából sokkal fontosabb kérdés, hogy mit tud a gép a kanyarokban. Ezt pedig most nekem kellett kiderítenem.
A Mandello megmutatja a sportmotoros génjeit
Az előző két napon már volt alkalmam megismerkedni a Guzzival, és az SS125-ös, valamint az SS198-as út szerpentinjein kifejezetten jó benyomást tett rám. Kényelmesnek, stabilnak és meglepően sportosnak éreztem, de addig jellemzően a saját, túrázós tempómban motoroztam. Most viszont egy gyors, összeszokott csapathoz csatlakoztam, amelynek tagjai nagyon magabiztosan kezelték a motorjukat, és ez az én tempómat is fokozatosan feljebb húzta. Hamar kiderült, hogy a V100 Mandello ebben tökéletes partner. A karakteres, alacsony fordulaton is nyomatékos V2-esről elsőre könnyű azt gondolni, hogy leginkább kényelmes, középtartományban történő motorozásra való. Amikor azonban visszakapcsoltam kettőt, és hagytam magasabb fordulatszámra pörögni, egészen más arcát mutatta. A motor lelkesen forgott, a kigyorsítások élvezetessé váltak, és a Guzzi olyan sportmotoros hajlamokat mutatott, amelyekre még az előző napi szerpentinezés után sem voltam teljesen felkészülve.
Az üléspozíció első pillantásra inkább túramotorosnak tűnik, de a gyakorlatban nagyon jól támogatja a sportos vezetést. A felsőtestem enyhén előredől, a kormány kellően széles a pontos irányításhoz, és a motoron könnyedén tudom változtatni a testhelyzetemet. A tömege sem jelentkezik olyan mértékben, mint azt a műszaki adatok alapján várnám. Menet közben sokkal könnyedebbnek érződik, mint amilyen nehéz valójában, és a jól eltalált súlyelosztás miatt egyik kanyarból a másikba döntve természetes, kiszámítható mozgást produkál. A Mandello tehát nem egyszerűen egy sportosnak látszó túramotor, hanem valóban képes olyan motorozási élményt nyújtani, amelyet korábban inkább klasszikus sportmotorokhoz társítottam.
A legnagyobb elismerés azonban szerintem a futóművet illeti. A V100 Mandello S félaktív Öhlins rendszere rendkívül ügyesen kezeli az úthibákat, miközben gyorsabb tempónál is megfelelően feszesen tartja a motort. A szardíniai utak ugyan általában remekül tapadnak, de azért itt is előfordulnak repedések, kisebb kátyúk és egyenetlenségek, amelyek könnyen kizökkenthetik a motort a kiválasztott ívből. A Guzzi azonban nagyon magabiztosan mozgott. A futómű nem jött zavarba, nem kezdett kellemetlenül pumpálni, és a Brembo fékek is pontosan azt nyújtották, amit ilyen helyzetben elvárok. Persze biztos vagyok benne, hogy a motor határait nálam jóval tapasztaltabb, sportosabb motorosok sokkal jobban meg tudnák közelíteni. Én mindenesetre úgy éreztem, hogy aznap inkább a saját korlátaimat értem el, és nem a Mandellóét. Ez pedig nagyon sokat elmond arról, mennyire megbíztam benne.
Eltűnt egy híd, de a motorozás nem állhat meg
A szardíniai hegyi utak egyik sajátossága, hogy a navigáció néha nem pontosan azt a valóságot mutatja, amelyet az ember a sisakplexin keresztül lát. Ezt már az előző napokban is megtapasztaltam, amikor hol egy rádiótávcsövet nem sikerült megtalálnom, hol a Monte Santa Vittoria környékén bolyongtam a hegyek között. Most azonban csapatban is sikerült belefutnunk egy hasonló problémába.

Éppen az egyik tervezett útszakaszon haladtunk, amikor kiderült, hogy az előttünk lévő híd gyakorlatilag nem létezik. A közeli patak fölött vezető átkelő hiánya miatt nagyjából száz méter egyszerűen kiesett az útból. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen apróságnak legalább valamilyen rendes terelést vagy figyelmeztetést érdemes volna kihelyezni, de Szardínián nem feltétlenül működnek így a dolgok. Szerencsénkre már jóval a hiányzó szakasz előtt találkoztunk egy helyi robogóssal, aki felhívta a figyelmünket a problémára, és mutatott egy alternatív útvonalat. A srác egy négyszázas automata robogóval közlekedett, és ha már ott volt, néhányunknak a motorozásból is tartott egy kisebb bemutatót. Meglepően lendületesen haladt a hegyi utakon.
Peti végül olyan kerülőt keresett, amely nem minden pontján emlékeztetett hagyományos közútra, de sikerült átjutnunk a problémás szakaszon. Én közben ismét rájöttem, milyen érdekes élmény olyan motorosokkal együtt utazni, akik egészen másként közelítik meg ezeket a helyzeteket. Amikor én egy bizonytalan útvonalat látok, általában előveszem a térképet, és megpróbálom kideríteni, merre vezet a legbiztonságosabb kerülő. Mások viszont inkább elindulnak megnézni, és néhány perc múlva már a túloldalon várják a csapatot. Végül sikerült mindenkinek visszajutnia a helyes útra, a kaland pedig különösebben nem rontotta el a nap hangulatát. Addigra azonban már délután három felé közeledtünk, és a csapatban egyre többen gondoltak arra, hogy ideje lenne ebédelni.
Egy ebédszünet, amely után már nem akartam sietni
Tonara főutcáján találtunk egy megfelelő helyet, ahol végre leültünk enni. Én egyébként egyedül motorozva ritkán szoktam napközben komolyabb ebédszünetet tartani. Ennek egyszerű oka van: ha egyszer leülök, eszem, iszom, és egy órán keresztül pihenek, utána sokkal nehezebben veszem rá magam, hogy ismét nagyobb tempóban folytassam az utat. Pontosan ez történt most is. A délelőtti lendületes motorozás, a folyamatos koncentráció és az intenzív szerpentinezés után az ebédszünet alatt teljesen leengedtem.

Végül az egyik túratársammal úgy döntöttünk, hogy nekünk mára elég volt a száguldásból. A többiek még vállaltak egy körülbelül nyolcvan kilométeres extra szakaszt, mi viszont nyugodtabb tempóban indultunk vissza Cala Gononéba, az SS198-as úton. Ez a döntés egyáltalán nem jelentett csalódást. Sőt, kifejezetten jól esett végre úgy motorozni, hogy nem kell minden kanyarban a lehető legpontosabban és leggyorsabban haladnom. Volt időm nézelődni, megállni fényképezni, és még a drónt is elővettem néhány szép felvételhez. A hegyek között, a délutáni fényben Szardínia újra megmutatta azt a nyugodtabb, szemlélődő arcát, amelyet az előző két napon már annyira megszerettem.
A visszaúton ismét elhaladtunk Gairo Vecchio mellett, ahol természetesen megálltunk egy kicsit. Az elhagyatott várost előző nap fedeztem fel, és már akkor nagyon erős benyomást tett rám. A hegyoldalban sorakozó romos házak, az üres utcák és az egykori település különös hangulata most is megfogott. Jólesett visszatérni ide, ezúttal úgy, hogy nem kellett egyedül megosztanom magammal az élményt. Később egy kávé és néhány frissítő is belefért a programba, annyira ráérősen haladtunk, hogy Tortolì környékén végül a csapat gyorsabb fele is utolért bennünket. Pedig ők még egy jelentős kerülőt is megtettek közben.
A Guzzi, amely sportmotor akart lenni – és sikerült neki
A nyugodtabb visszaúton volt időm végiggondolni, mit is tapasztaltam a Moto Guzzi V100 Mandello S nyergében ezen a napon. Egyre világosabbá vált, hogy a motor sokkal több annál, mint aminek elsőre látszik. Kétségtelenül kényelmes túramotorról beszélünk, amelyen megfelelő szélvédelem, korszerű elektronika és hosszabb utazásokhoz is alkalmas ergonómia fogadja a vezetőt. Ugyanakkor a konstrukció alapjaiban olyan sportos tulajdonságok rejlenek, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A motor magasabb fordulatszámon mutatott viselkedése, a precíz futómű, a kiváló Brembo fékek és a jól eltalált üléspozíció együtt olyan vezetési élményt biztosítanak, amely akár egy sportmotor mellett sem tűnik szerénynek.

A Mandello S felszereltsége is ezt a sokoldalúságot szolgálja. A félaktív Öhlins futómű, a prémium elektronikai csomag, az aktív aerodinamikai elemek és a gondosan megtervezett szélvédelem mind azt mutatják, hogy a Moto Guzzi mérnökei nem egyszerűen egy újabb hagyományos túramotort akartak készíteni. Egy olyan sport-túra crossovert alkottak, amelynek különleges stílusa mögött nagyon komoly műszaki tartalom rejtőzik. A V100 Mandello képes kényelmesen, nyugodtan haladni, de amikor a helyzet úgy kívánja, ugyanazzal a természetességgel lehet vele sokkal sportosabban motorozni is.
Persze nem állítom, hogy egy pályamotoros teszten máris megállapíthatnám a Mandello végső képességeit. Nem vagyok versenyző, és biztosan nem én vagyok az a motoros, aki egy ilyen gép abszolút határait képes megtalálni. Azt viszont nagyon határozottan éreztem, hogy a mai napon a Guzzi messze nem a saját korlátai miatt lassult le. Egyszerűen én értem el azt a tempót, amelyet már nem szerettem volna tovább fokozni. Ez különösen jó érzés volt, mert a gyorsabb motorosokkal közös túrázás során nem kellett kompromisszumot kötnöm. A Mandello minden helyzetben készséges partner volt, és olyan magabiztosságot adott, amelyet nagyon értékelek.
Hogy hosszú távon, valódi túramotorként is ennyire meggyőző lesz-e, arra a következő napokban keresem majd a választ. Egyelőre elsősorban a sportos oldalát ismertem meg alaposabban, de hamarosan sok száz kilométeres etapok, változatos utak és újabb országok következnek. Akkor majd kiderül, mennyire kényelmes, praktikus és megbízható társ a mindennapokban.
Bistei Petivel motorozni különleges élmény
A nap végén az SS125-ös úton igyekeztem ismét felvenni a tempót, de éreztem, hogy fejben már elfáradtam. Az egész napos koncentráció, a gyors szerpentinezés és a sok új benyomás megtette a hatását. Nem volt kedvem mindenáron bizonyítani, és azt hiszem, ez így volt rendjén.
Bistei Peti motorozása számomra egy olyan szintet képvisel, amelyet nem igazán tudok elérni. Rendkívül tapasztalt, gyors és magabiztos motoros, aki pontosan tudja, hogyan kell kezelni egy motort a hegyi szerpentineken. A mai napon azonban néhány órára mégis találtunk egy közös tempót. Én a saját határaimat feszegetve, ő pedig a maga visszafogottabb motorozásával tudott ugyanabban a ritmusban haladni. Ez számomra nagyon különleges élmény volt, és sokat jelentett, hogy együtt motorozhattunk.
Peti motorozás iránti szenvedélyét és hatalmas tárgyi tudását mindig is nagyra becsültem. Ha lehet ilyet mondani, számomra egyfajta motoros kulturális ikon. Nemcsak azért, mert gyors, hanem mert a motorozás az egész életének meghatározó része, és olyan természetességgel mozog ebben a világban, amelyet nagyon tisztelek. Az ilyen emberekkel való közös motorozás mindig tanulságos, mert az ember óhatatlanul elkezd figyelni a mozdulataikra, az ívválasztásukra, a tempójukra és arra, hogyan kezelik a különböző helyzeteket. Nem feltétlenül kell minden mozdulatukat utánozni, de rengeteget lehet tanulni belőlük.
Sokszor megkapom, hogy a motorozás helyett túlságosan is a filmkészítésre koncentrálok. Hogy megállok kamerázni, drónozni, szép képeket keresek, és közben kevesebbet motorozom, mint amennyit lehetne. Nos, ez a nap egészen másról szólt. Most elsősorban motorozni akartam, és a nap jelentős részében pontosan ezt tettem. Nem a következő jó kameraálláson járt az eszem, nem azon gondolkodtam, hogyan fogom majd összevágni az anyagot, hanem egyszerűen élveztem, ahogyan a Moto Guzzi egyik kanyarból a másikba fordul.
Nem minden motoros élményből lesz nagy történet
Ez az epizód egy kicsit más lett, mint a korábbiak. Nem történt benne különösen nagy dráma, nem fedeztem fel újabb elhagyatott várost, és nem keveredtem olyan váratlan kalandba, amelyről hosszasan lehetne mesélni. Egyszerűen csak motorozni mentünk egy csapatnyi lelkes, tapasztalt motorossal, és egy fantasztikus napot töltöttünk Szardínia szerpentinjein. A nap legfontosabb eseménye számomra nem egy helyszín vagy egy különleges történet volt, hanem az, hogy mennyire jól éreztem magam a motoron.
A Moto Guzzi V100 Mandello S ezen a napon bebizonyította, hogy a különleges külseje mögött komoly sportmotoros képességek rejtőznek. A gyorsabb túratársak mellett sem vallott szégyent, a futóműve és a fékjei minden helyzetben meggyőzően működtek, és a karakteres V2-es olyan élményt adott, amelyet még sokáig emlegetni fogok. Én pedig ismét megtapasztaltam, milyen jó érzés néha minden másról megfeledkezni, és egyszerűen csak motorozni.
A Nagy Szökés azonban még csak most kezdődött igazán. Előttünk állt még néhány közös szardíniai nap, aztán pedig a saját, egyedül folytatott utazásom, amelynek akkor még magam sem tudtam pontosan a végállomását. Egyelőre azonban nem is akartam ezen gondolkodni. Jó motorom volt, fantasztikus utak vettek körül, és olyan társaságban motorozhattam, amelytől rengeteget tanulhattam. Ennél többet egy ilyen naptól igazán nem kívánhattam volna.
A túravideó harmadik részét itt nézheted meg:

